**STROKE**

*STROKE *

**How I Remember Myself**

- Mit tartasz a legvonzóbb tulajdonságodnak?
- Nem válaszolok baromságokra…
- Mondj nekem legalább két olyan dolgot, amire úgy gondolsz, hogy a gyengéd!
- Brutál őszinte vagyok. Barom…
- Hol látod magad…úgy öt év múlva?
- A sitten.
Ez a párbeszéd a közép suli egyik karrier tanácsadója és köztem zajlik. Az egész procedúrát nagyon unom, hiszen már ötéves korom óta tudom mire szántak a szüleim. Az út a célom felé szinte ki van kövezve nekem csak annyi a dolgom, hogy ne térjek le az ösvényről.
Egy európai ország egyik legnagyobb városában születtem. Apám gazdag, nagyképű szülők egyetlen fia, ügyvéd . Gyermekére csak a legminimálisabb figyelmet hajlandó fordítani, de mindent megad nekem, amit kérek. Anyám szintén nem panaszkodhat az őseire. Nemes felmenők, makulátlan hírnév stb-stb… ő a legjobb orvos az egész országban.
A legjobb tanárok, oktatók között nevelkedtem, hangversenyekre, operákba, múzeumokba járattak. Mindenféle hangszeren, nyelven megtanítottak, amire úgy vélték szükségem lehet. Egész kiskoromtól sulykolták belém a legfontosabb szabályaikat, mint például „ akármit tehetsz, de nem hozhatsz szégyent a család nevére,a pénz hatalom, mindig gondolj a következményekre” és egyéb efféle életbölcsességek.
Arra neveltek, hogy a szabályok áthágása nélkül legyek sikeres, kihasználva az éppen felkínált lehetőségeket.
Tizenöt éves koromban küldtek Chicago-ba, hogy ezentúl itt művelődjek. A lehető legnagyobb ellenszenvvel viseltettem a jenkik iránt, és ez igazából máig nem változott. Átlagos életem volt itt is… egy darabig.
Eleinte a többi arisztokrata kölyök azt hitte, csak azért mert új vagyok, ráadásul még külföldi is, megéri velem szórakozni. Sajnos tévedtek, de nem akartam rögtön a legelején kiábrándítani őket. Belementem a játékukba, és hagytam, had piszkáljanak. De idővel kezdtek elszemtelenedni. Sajnos így van ez, ha gyengének hiszik az ember fiát.
Egy alkalommal sikerült kifülelnem, hogy aznapra finom kis csemegével készültek nekem: szikszalaggal megkötöznek, és bezárnak az egyik barom szekrényébe. Azon a szép, februári napon nem volt semmi kedvem játszani a szerencsétlen strébert, ezért úgy határoztam nem hagyom magam olyan könnyen. Napnyugtára az eredmény: egy szakadt ing és zakó (az enyém) a nyakkendőm cafatjaival betömött szájú az iskola emlékműjére felkötött tizedikes. Azóta azt hiszem kicsit megijedtek tőlem, és nem is zargattak többet.
Tavaly jöttem ide, New York-ba. Senkit nem ismertem, senki nem ismert. Tökéletes hely ez nekem, ahol végre kiélhetem titkolt és nem egészen titkolt vágyaimat. A költözésem utáni hónapban találtam rá egy elit klubra, ami a The West nevet viselte.
Itt senki még csak nem is hallott rólam. A nevemet, a koromat a családomat sem ismerte és ismeri senki. Teljesen lenyűgözött a hely, és egész egyszerűen képtelen vagyok elszakadni tőle. A még Péterváron rám ragadt nevet használom itt. Stroke. Fogalmam sincs miért hívtak így de nekem megfelel. Könnyen megjegyezhető, rövid és nem utal semmire, ami velem kapcsolatos.



***Fly with Me***

193 magas vagyok, csak pár centivel magasodok az átlag fölé, és ez nekem bőven elég, hogy ne tűnjek ki túlságosan a tömegből és mégse olvadjak be teljesen. A ruha amit többnyire viselek (szinte mindig, kivétel nélkül ing, farmer és tornacipő) átlagosnak mutatja a szálkáson izmos testalkatomat. A szemem szikrázó, komolyságot tükröző jég kék. A bőröm pedig szinte betegesen sápadt, sehol egy szemcsényi szín, csak a makulátlan fehérség. Szemüveges vagyok, de gyakran hordok kontaktlencsét.
A külsőmről legyen elég ennyi… és hogy milyen ember vagyok? Rideg, csendes, távolságtartó, óvatos, körültekintő és számító. Úgy bizony, mindent csak a saját érdekemben teszek, ha szívességet kérsz tőlem és én azt teljesítem, biztosra veheted, hogy valamit kell adnod cserébe, vagy csupán megéri nekem az apróság, amit érted teszek. Olyan, hogy jó szándék, nincs. Könyörtelenül őszinte, gyakorlatias és józan vagyok.
Végtelen nyugodtság jellemez, nem lehet kihozni a sodromból, szinte semmivel… de a fenyegetést rosszul tűröm. Az ostobaságokhoz nincs türelmem, ahogy az általam feleslegesnek ítélt dolgok elviseléséhez sincs. Kicsit bolond vagyok néha… nehéz megmondani, hogy mit gondolok komolyan, és mit nem. Gyakran ejtek el félre érthető (vagy félreérthetetlen) megjegyzéseket. Csípős és gunyoros hangnemben beszélek szinte mindenkivel.
Arrogáns bunkó vagyok, ezt elismerem, és az érzelmek terén is van mit fejlődnöm. Az egyetlen jó tulajdonságom, hogy sosem szoktam hazudni, és a szabályokat sem hágom át, vagy kerülöm meg. Egyenes vagyok, és másoktól is ezt várom. Az arcom is nagy…szinte mindenkit úgy ahogy van, lenézek. Idegtépően nagy az önbizalmam, amit nyugodtan mondhatsz nagyképűségnek, vagy egoizmusnak. Szeretek szórakozni másokkal, mert kíváncsi vagyok, hogy kinél hol a határ.
Nagyon sokat tanult ember vagyok és fiatalságom ellenére is szívesen villogok az eszemmel, ha a helyzet megkívánja.


x I wear a mask x
Play by Nicholas Hoult